Főoldal » Fájlok » Hasznos publikációk

GONDOLATOK a végrehajtás megszüntetése iránti perek kapcsán.
2014-05-26, 10:06 AM

GONDOLATOK a végrehajtás megszüntetése iránti perek kapcsán


Régen vette a fáradtságot és a tollat Don Marcello, de sajnos eljött az ideje. A Székesfehérvári Járásbíróság, és az őket fedező Székesfehérvári Törvényszék végzései, illetve indokolásai olyan mélységekben tárják fel a törvénykezés bugyrait, melyet soha nem gondoltam volna. De kezdjük az egész furcsaság megközelítését néhány pozitív példával. Legalábbis szeretném, ha az alábbi gondolatok törnének előre a hazai joggyakorlatban, nem a bírói függetlenséget a hatalommániával összekeverő érvelések.

A Kúria 6/2013. PJE határozat tarthatatlansága, és ésszerűtlensége már megszületése pillanatában is egyértelmű volt. Előre látható volt, hogy a jogegységi határozatot a pénzintézetek, pénzügyi vállalkozások lobogójukra tűzik, és győzelmi mámorban lovagolnak be a tárgyalóba. Megannyi bíróság vette a parancsot és blokkolta is azonnal a gondolkodás minden pillanatát. Néhány esetben az ügyfelek és jogi képviselőik szembe mentek a jogegységi döntéssel, és vitatták annak ésszerűségét. Jómagam voltam olyan szerencsés, hogy az érintetteknek a szemébe is mondhattam a Kúria előtti tárgyaláson.

Ritka véletlenként jelentkezett a Fővárosi Ítélőtábla 2013 decemberében közzétett eseti döntése (http://fovarosiitelotabla.birosag.hu/sajtokozlemeny/20131210/fovarosi-itelotabla-5-pf-tanacsa-2013-december-6-devizahitel-ugyben-az), melyre már korábban is hivatkoztam. De hadd idézzem fel újra, hiszen jelentősége van:

„A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételeket tartalmazó fogyasztói kölcsönszerződés a felperes által támadott feltételek tisztességtelensége folytán a maga egészében semmis.
A per tárgyát a bank által kikötött egyoldalú szerződés-módosítási jogról szóló, valamint a forintban folyósított kölcsönt a bank saját deviza vételi árfolyamán devizára (CHF) és az egyes havi törlesztő részleteket ugyancsak a bank saját, de ez esetben eladási árfolyamán forintra átszámítani rendelő szerződési feltételek képezték.
A jogerős ítélet jogilag releváns indokai röviden a következők:
1./A fogyasztói kölcsönszerződés semmisségének megállapítását feltételeinek tisztességtelensége miatt a Ptk.239/A. §-a alapján az a fogyasztó is kérheti, aki a pert megelőzően a tartozását elismerte (Ptk.242.§), de részben sem teljesítette. A tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása olyan felróható magatartás, amelyre az a fél is hivatkozhat, aki maga sem úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható (Ptk.4.§(4) bekezdés).
2./Ha a fogyasztó a perben a szerződési feltételek tisztességtelenségét (Ptk.209.§) és e feltételeknek a Hpt. (1996.évi CXII. törvény) 213.§ (1) bekezdése különböző alpontjaiban foglalt előírásoknak meg nem felelő, hiányos voltát egyaránt sérelmezi, a bíróságnak elsőként a feltételek tisztességtelenségét kell vizsgálnia. A Ptk. 209.§-a ui. a szerződési feltételekkel szemben tartalmi követelményeket támaszt, a Hpt. 213.§(1) bekezdése ezzel szemben a szerződési szabályozás tárgyát és módját írja elő. A Hpt. 213.§ (1) bekezdése szerinti semmisség csak az egyébként tisztességesnek minősülő szerződési feltételek hiányának jogkövetkezménye lehet. Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a szerződési feltétel a felek szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményével ellentétesen egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrányára állapítja meg, az ilyen feltétel akkor is tisztességtelen, ha egyébként a Hpt.213.§ (1) bekezdése különböző alpontjaiban foglaltakat kielégíti. A tisztességtelen szerződési feltétel semmis, az a fogyasztót nem kötelezi, a szerződésből egyszerűen kimarad (Ptk.209/A. § (2) bekezdés). Ha pedig ennek következtében a kölcsönszerződés teljesíthetetlen, az egész szerződés semmisségét a Ptk.239.§ (2) bekezdése alapozza meg. A szerződési feltétel „elhagyásához” további jogkövetkezményként a Hpt. 213.§ (1) bekezdésében írt, szintén az egész szerződés semmisségét eredményező hatás akkor sem járul, ha a kölcsönszerződés ezt követően már esetleg a Hpt. 213.§ (1) bekezdése különböző alpontjainak nem felelne meg. A kamatra, díjakra, költségekre, ezek egyoldalú módosítására, a biztosítékokra, vagy biztosításra vonatkozó valamely feltétel kimaradása a fogyasztóra az adott kötelezettségtől való szabadulás folytán kedvezőbb és a Hpt. szerinti semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni (Hpt.213.§ (3) bekezdés).
3./ A hitelező bankot a 13/1993 EGK Irányelv, az Európai Unió Bíróságának gyakorlata és a fogyasztóvédelmi célnak megfelelően értelmezendő hazai jog alapján sem illeti meg egyoldalú hatalmasság, hogy a kölcsönszerződést módosítsa. Az egyoldalú hatalmasság gyakorlása ui. a felek közötti jogviszonyt a mellérendeltség és egyenjogúság érvényesülésével jellemzett polgári jog határain túlra helyezhetné úgy, hogy annak következtében a felek közt polgári jogi jogviszony már nem maradna fenn. A hitelező bank a kamatot, díjakat és a költségeket akkor változtathatja meg egyoldalúan, ha ennek konszenzusos alapokon nyugvó lényeges és a fogyasztó számára az átláthatóság érdekében szükséges részletes feltételeit már az eredeti kölcsönszerződés rögzíti. Tisztességtelen az a szerződési feltétel, amely a hitelező bank egyoldalú hatalmasságként gyakorolható szerződés-módosítási jogát rögzíti, mert a felek jogviszonyában a Ptk.240.§-ában szabályozott egyező akaratot igénylő módosításhoz képest a fogyasztó hátrányára egyensúlytalanságot eredményez és a tisztesség, jóhiszeműség követelményeit is sérti azáltal, hogy a fogyasztótól az ilyen szerződési feltétel elfogadása valóságos szerződéskötési tárgyalások esetén ésszerűen nem lett volna elvárható ( az Európai Unió Bíróságának C-415/11. számú ítélete, „Aziz” ügy).
4./ A deviza-alapú kölcsönszerződés a Ptk.207.§ (1) és (2) bekezdésében foglalt értelmezési szabályok alkalmazása mellett forintban nyújtott és ugyanígy visszafizetendő kölcsön. A kölcsön deviza összegének folyósításkori és az egyes törlesztő részletek forint összegének törlesztéskori, a hitelező bank saját vételi, illetve eladási árfolyamán történő meghatározása matematikai művelet, amely mögött tényleges deviza vétel és eladás nincs. A Ptk. 198.§ (1) bekezdéséből következően ellenszolgáltatás csak szolgáltatásért jár és a polgári jog lényegét adó elvekkel (egyenjogúság, mellérendeltség) nem egyeztethető össze az sem, hogy a szerződéskötést követően, már a teljesítés során az egyik fél a másik fél szolgáltatását, annak mértékét, összegét a saját belátása és érdekei szerint alakíthassa.
5./ Minthogy a felperes a perben kizárólag a semmisség megállapítását kérte és a perbeli kölcsönszerződés az egyes havi törlesztő részletek kiszámításának módjára vonatkozó szerződési feltétel tisztességtelensége folytán teljesíthetetlen, a Fővárosi Ítélőtábla a Ptk.239§ (2) bekezdésének alkalmazásával az egész kölcsönszerződés érvénytelenségét állapította meg.

Úgy vélem, hogy éppen ideje volt egy ilyen érvelésnek, mely még kivonatossága képében is ijesztő a bankokra nézve. De ne szaladjunk előre, és nézzük meg, miképpen érveltem már hosszú évekkel ezelőtt számos bíróság előtt. Nem rejtem véka alá, érveimet olyan intenzitással söpörték a szőnyeg alá, hogy öröm volt nézni.

Még 2009-2010-ben dolgoztam ki saját ügyemben a keresetet a K&H Bankkal szemben. A keresetlevél hibája az volt, hogy akkor úgy gondoltam, módom van a szerződés érvénytelenségének megállapítását kérni. Az első és másodfokú bíróság szerint nem.
Ha azt vesszük alapul, hogy egy kereseti kérelem nem jogcímhez kötött, azaz nem kell a polgári eljárásjog elvi alapjai szerint paragrafust megjelölni, „csak” a bírósághoz intézett határozott kérelmet kell megfogalmazni, akkor – jelen állapotból visszatekintve – igen furcsa, hogy a bíróságok nem kívánták alkalmazni a 13/1993 EGK Irányelv rendelkezéseit. Sőt, van olyan törvényszéki bíró, aki ki is nyilvánította, hogy nem hajlandó figyelembe venni annak elsődlegességét.

Márpedig a 4 évvel ezelőtti kérelmem is egyértelműen a szerződés tisztességtelenségének megállapítását célozni, illetve azt a jogvédelmet vártam el a bíróságtól, mely a pénzintézetnek megtiltotta volna az érvénytelen szerződésből fakadó követelésének érvényesítését.

A banki per mellett volt szerencsém egy lízingcéggel is jogvitába keveredni, mely kapcsán volt bíró, aki a „pacta sunt servanda” elvet olyan magasra emelte, hogy az egyszerűen elvakította, és eszébe sem jutott a szerződést tartalma szerint megvizsgálni.

A Fővárosi Törvényszék (akkor még csak Bíróság) a Hpt. alapján nyilvánította semmisnek a szerződést. Ez végül a Kúriáig jutott, de a pénzügyi vállalkozás rendkívüli jogorvoslati kérelme az érdemi felülvizsgálatra alkalmatlan volt.

Egyes bíróságok fokozódó intenzitással lovagolták meg a Hpt. normáit, és már nem volt ördögtől való egy szerződés semmisségét kimondani. Jómagam végig a Ptk. alapján próbáltam érvelni, de vétek lett volna kihagyni a Hpt. sérelme kapcsán egyre inkább törvénykezési gyakorlattá váló érvelést. A Fővárosi Törvényszék számos tanácsa igyekezett leegyszerűsíteni a pereket és mintegy futószalagra tenni az eseteket, úgy észlelni a Hpt. sérelme miatti semmisséget.

Volt egy időszak, amikor fel is emeltem a szavamat, ez a „technológiai” siker sajnos elhajlik az érdemi vizsgálat elől, de az is igaz, élveztem a néha beköszönő sikert. Számos kollégámtól eltérően én azért a perekben vizsgáltam a szerződés létrejöttének, tartalmának kérdését, így a jogviták egyre jobban elhúzódtak, ugyanis olyan szerződéses rendelkezés érvénytelenségét nem lehet megállapítani, mely nem vált a szerződés részévé. Ez pedig olyan bizonyítási terhet rakott az ügyre, mely 5-6 tárgyalást is igényelt. Mondhatni, ilyen monstre peremből ezidáig csak egy darab fejeződött be.

De axiómaként kell leszögezni, egy szerződést tartalmazó okiratra rápillantván még nem lehet ítéletet hozni, merő képtelenség lándzsát törni egy vélt vagy valós kötelem fölött csak úgy, elnagyoltan. El kell rágódni alaposan az ügyön.

Vissza kell térni azonban ahhoz a kérdéshez, hogy a szerződés érvénytelenségét milyen normák mellett kell megvizsgálni:

A bíróságok döntő hányada úgy véli, a szerződéses szabadság mindent áthat, és amit nem tilt egy konkrét jogszabály, azt szabad. Nos, ez az álláspont azt tükrözi, hogy hangoztatója nem mélyült el sem a jogelméletben, sem nem tekintett körbe a nagyvilágban. Ugyanis nem túl nagy elvárás az a bíróságok felé, hogy Magyarország helyzetét az Európai Unión belül képzelje el. Értem én azt, hogy az aktuálpolitikai csatározások közepette könnyebb hátrafelé nyilazva, sámándobokat pörgetve kinyilvánítani a nagy igazságot, de a valóság nem más, minthogy egy évtizeddel ezelőtt országunk nemzetközi szerződéssel kötelezte el egy politikai-gazdasági egység mellett, annak részeként, melyet ugyan lehet kritizálni, de annak joganyaga kötelező ránk nézve is.

Most is és már akkor is, amikor az un. deviza alapú hitelekkel kapcsolatos jogvitákat megnyitottuk úgy 5 évvel ezelőtt. Más kérdés, hogy az uniós joganyagot, eseti döntéseket, az uniós normák bírósági értelmezéseit a bíróságok helyett a Facebook csoportok szedték össze, osztották meg, majd ezáltal kerültek bele keresetlevelekbe, eseti döntésekbe. Már hosszú évek teltek el, amikor egyes döntések megjelentek törvényszéki, ítélőtáblai, avagy kúriai verdiktekben. De kérdésem nem más, kinek a hivatásbeli kötelessége ezek ismerete? A fogyasztóké, vagy a hivatásos bíráké?

A 6/2013 PJE határozat valójában nem érdemi megoldást várt az un. Kásler-ügyben, hanem időt húzott. Csak tudnám, mire? Azonban elkérte ezt, hogy perek százait függesztették fel a bíróságok a „várva várt” előzetes döntéshozatal alapján majdan megszületendő érdemi ítéletig. Most mindenki vár a csodára, ám közben igen furcsa tendenciák látnak napvilágot.

A fogyasztóvédelem Magyarországban ismeretlen fogalom volt a jelenkorig. Habár léteztek bizonyos jogi normák, ám azokat a pénzintézetek, pénzügyi vállalkozások nem tartották szem előtt. Mindenki előtt a Ptk. diszpozitivitása lenget. És a banki kölcsönszerződések problematikája nem új keletű. A kölcsönszerződést, mint főszolgáltatást biztosító mellékkötelmek körében csaknem két évtizeddel ezelőtt – de lehet, korábban – kezdődött a vita, hogy a jelzálogjog mellett lehet-e, és hogyan opciós vételi szerződést kikötni. A lex commissoria tilalma kapcsán néhány évvel ezelőtt érdekes jogértelmezési problémák vetődtek fel. Csak azért hozom fel az esetkört, mert a devizás ügyekből eredő végrehajtások és a lex commissoria problematikája átfedéseket mutat a jogelmélet mentén.

A Fővárosi Ítélőtábla gyakorlata két irányt mutatott. Roppant magas szintű tanulmányok születtek, és egymásnak némiképpen ellent is mondottak. Az egyiket Dr. Molnár Ambrus ítélőtáblai tanácselnök készítette, összeállította a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 2009. május 4-i ülésére (PK2009/1), a másik Dr. Czukorné Dr. Farsang Judit ítélőtáblai tanácselnök, 2009. április 15-is tanulmánya (PK2009/2).

Mivel mind a két irat elérhető a Fővárosi Ítélőtábla honlapján, egyiket sem kívánom részletesen idézni, csak a releváns tanulságokat jegyzem meg.

Dr. Molnár Ambrus Costantinus császár rendelete kapcsán utalt a lex commissoria tilalmára, azonban nem szólt arról, hogy mire is utalt a jogtörténelmi jelentőségi intézkedés. A római jog a puszta megegyezéssel létrejövő (konszenzuál) szerződések kapcsán tárgyalta az adásvételt, melyek kapcsán mellékegyezmények is születhettek. A csak az eladó javára szóló ilyen egyezmény volt a lex commissoria, mely visszalépés kikötését jelentette a vevő nemfizetése esetére szólóan. A kikötés szerint a már fizetett részletek megtartása mellett visszakövetelhette az adásvétel tárgyát az eladó. „Az ilyen vételt felbontó feltétel mellett kötötték meg.” – tartalmazza a Brósz – Pólay féle klasszikus Római Jog tankönyv. Iustinianus 136. (3) novellájára is hivatkozik (apró betűs rész) az irodalom, mely szerint a bankárok ipso iure megszerzik a nyújtott hitel fejében a finanszírozott dolog tulajdonjogát, amennyiben az adós nem teljesített és a hitelből vásárolta meg a dolgot. A „régi jog” szerint az eladási jog (ius distrahendi) pactummal történő kikötése alapján, majd törvénynél fogva megillette a zálogjogosultat, aki a zálogtárgy tulajdona felett rendelkezhetett, és a vevőre traditióval ruházta át a tulajdonjogot. Az egyetlen kikötés csak az volt, hogy a vevő nem lehetett a zálogjogosult. Nos, Costantinus császár a római jog fejlődése kapcsán változó szerződéses szabadságot korlátozva nyilvánította az ilyen megállapodásokat semmissé. Nyilvánvalóan emellett törvényt is kellett módosítani. Ám a tankönyv is taglalja, hogy a zálogtárgy tulajdonjogát a zálogjogosult hitelező is kérhette a császártól.


„A színlegességgel kapcsolatban korábban ismertetett iránymutatások mögé sorakozott fel a Fővárosi Ítélőtábla ítélkezési gyakorlata, amelyben a jogi megoldásnak két variációja alakult ki. A 6.Pf. tanács okfejtése szerint önmagában a biztosítéki cél nem teszi érvénytelenné az opciós szerződést, de fokozottan vizsgálandó az átruházási és tulajdonszerzési szándék fennállása, a vételár értékarányossága, valamint az ingatlan birtokba adásának alakulása. Ezek hiánya, illetőleg elmaradása ugyanis elvezethet annak megállapításához, hogy az opciós szerződés jelzálogszerződést leplez (Ptk. 207. § (6) bekezdése), melyet ebben az esetben e minősítés szerint kell elbírálni. Az 5.Pf. és 9.Pf. tanács hasonló ügyekben alkalmazott jogi levezetése ettől annyiban tér el, hogy a színlegesség észlelése után az ilyen szerződés semmisségét annak jogszabály megkerülésére irányuló volta miatt állapítja meg, egyben kimondja, hogy e jogügylet a jelzálogszerződés érvényességi kellékeinek megfelel (Ptk. 234. § (2) bekezdése) és ezen az úton jut el az arra irányadó szabályok alkalmazásához. (Többek között: 6.Pf.20.989/2005., 6.Pf.21.443/2006., 5.Pf.21.343/2007., 5.Pf.21.489/2007., 9.Pf.21092/2004.)”


Azaz a különböző ítélkező tanácsok közötti ellentmondás ott feszül, hogy egy vételi jog alapján történő tulajdonszerzést a zálogjogi szabályok megkerülésének kell értelmezni, vagy sem. Egyelőre tehát a kérdés – logikailag – el sem jut addig a fázisig, hogy a jelzálogjog és a biztosítéki vételi jog kikötése egymást kizáró rendelkezések-e.

„Megállapítható továbbá, hogy a lex commissoria tilalmába, valamint az elszámolási kötelezettséget előíró rendelkezésbe ütköző szerződés nem a színlegességhez, hanem a jogszabályba ütköző vagy jogszabály megkerülésére irányuló minősítéshez áll közelebb. Az ebből származó semmisség megállapításán és a Ptk. 234. § (2) bekezdésének alkalmazásán keresztül elvileg nincs akadálya – a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf. tanácsának határozata szerint – a jelzálogszerződéshez történő eljutásnak.” – mondja ki a tanulmány, azonban jelen esetben el sem kell jutni a zálogszerződéshez, hiszen az ott van, és érvényesen létre is jött.

„A jelzálogjog és a vételi jog két önálló és egymástól független jogintézmény, lényeges eltérés mutatkozik közöttük mind a tényállási elemek, mind pedig a jogkövetkezmények tekintetében, emiatt azokat a Ptk. egymástól mesze távoli helyen szabályozza. Ebből okszerűen az következik, hogy a közös gazdasági célra történő alkalmazás nem jár együtt a jogi helyettesíthetőség lehetőségével és az egyiknek a kikötésére irányuló ügyleti akarat sem foglalhatja magában a másiknak az alkalmazására irányuló törekvést.

A színlegesség igazi tartalmi problémája azonban abban jelölhető meg, hogy megállapítása általában nehezen egyeztethető össze a felek valódi ügyleti szándékával és akaratával. A vételi jog biztosítékul történő kikötésére ugyanis a feleket általában a hagyományos, Ptk. által szabályozott biztosítékokkal szembeni elégedetlenségük indítja. Egyszerűen belátható ez a megállapítás azokban az esetekben, melyekben a felek a vételi jogot jelzálogjog mellett kötik ki. Ennek nyilvánvaló oka ugyanis az, hogy a hitelező a jelzálogjog által nyújtott biztonsági és kockázati szintet nem tartja elegendőnek és ezért annál erősebb, több biztosítékot kíván. Ennek hiánya pedig az ügyleti akaratában úgy jelentkezik, hogy az erősebb és több biztosíték nélkül – a nagyobb kockázat miatt – hitelt vagy egyáltalán nem, vagy csak más feltételek mellett hajlandó nyújtani. (Pl. kisebb összeget, vagy nagyobb kamatra, esetleg rövidebb futamidőre stb.) Hasonló hitelezői megfontolások figyelhetők meg a biztosítéki célú vételi jog önálló kikötése esetén is. A hitelezőnek egy hatékony, egyszerű és könnyen érvényesíthető biztosítékra van szüksége, mely igényét a jelzálogjog megkötésével, bejegyzésével, bírói és végrehajtói úton való érvényesítésével összefüggő szabályok nem elégítenék ki. Ezért ilyen feltételek mellett a hitel nyújtásától elzárkózik, ilyen tartalmú ügyleti akarata nincs. Az adós pedig mindennek ismeretében a feltételeket elfogadja. Ebből következően az opciós szerződés színlegességének megállapítása és helyébe a jelzálogjog intézményének a beállítása általában mindkét szerződő fél akaratától kifejezetten és oly mértékben távol áll, hogy ilyen feltételek mellett valószínűleg egyáltalán nem kötöttek volna szerződést.”

A tanulmányból tovább idézve:

„A Legfelsőbb Bíróság a BH 1998/350. szám alatt, majd EBH 1999/27. szám alatt közzétett eseti döntésében már egyértelműen rögzítette, hogy a kölcsönszerződés biztosítására a vételi jog akár jelzálogjog mellett is kiköthető. Rámutatott, hogy a Ptk. 112. § (1) bekezdése szerint a tulajdonost megilleti az a jog, hogy a dolgot megterhelje vagy annak tulajdonjogát másra – akár a hitelezőjére is – átruházza. Az utóbbi esetben nincs jogi akadálya annak sem, hogy a felek a szerződés hatályának beálltát a kölcsönszerződés lejártához, illetőleg a fizetés elmaradásához kössék, és megállapodjanak a lejárt követelések kölcsönös beszámításában. Nem tilos az sem, hogy a tulajdonos a hitelezője javára vételi jogot engedjen. A jelzálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonosa is rendelkezhet az ingatlanával a fenti módon, azt kölcsönösen kialkudott vételár ellenében átruházhatja akár a hitelezőjére is, vagy a vételár megjelölésével vételi jogot engedhet. A Ptk. korábban hatályban volt 254. § (3) bekezdésében (jelenleg 255. § (2) bekezdésében) írt tilalomnak a célja annak megakadályozása, hogy a zálogtárgy tulajdonjoga a követelés fejében anélkül legyen megszerezhető, hogy a felek a zálogtárgy valóságos szerződési értékét meghatározták volna, és így a szerződés a kötelezett hátrányos helyzete kihasználásának eszközévé váljon. A vételi jogra vonatkozó szerződés abban különbözik a Ptk. 254. § (3) bekezdésébe (jelenleg 255. § (2) bekezdésébe) ütköző és emiatt semmis megállapodástól, hogy bár a vételi jog jogosultja egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja a dolgot, így megszerezheti annak tulajdonjogát, a vételi jog érvényes kikötése esetén azonban szükséges a vételi joggal terhelt dolognak és a vételárnak a megjelölésével a szerződést írásba foglalni. A vételi jog gyakorlása esetén a tulajdonost – egyebek mellett – ugyanúgy megilleti a szerződésnek a Ptk. 201. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti megtámadási joga, mint más szerződések esetében.”

Álláspontom tehát az, hogy a jelzálogjog és a vételi jog egymás melletti alkalmazhatósága nem kizárt, nem jogellenes, így önmagában nem eredményezhet érvénytelenséget. Ugyanis

„…a Legfelsőbb Bíróság útmutatásai szerint a biztosítéki konstrukció alkalmazásának nincs jogi akadálya és az nem ütközik jogszabályba. A Legfelsőbb Bíróság az akár jelzálogjoggal is terhelt vagyontárgy biztosítéki célú lekötését a tulajdonhoz való (egyébként az Alkotmányban és a Ptk. bevezető rendelkezéseiben is megjelenő) jogból, azon belül is a Ptk. 112. § (1) kezdésében biztosított rendelkezési jogból vezeti le.”

A PK2009/2. sz. alatti tanulmány, mely az 5.Pf. Tanács álláspontját tükrözi, az alábbiakat rögzíti:


A biztosítéki célú opciós szerződés jogi minősítéséről és érvényességéről a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf. tanácsa által kialakított álláspont


A Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf. tanácsa az általa tárgyalt perek tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy

I. a biztosítéki célú opció nem azonos a Ptk. 375. §-a szerinti szerződéssel, hanem atipikus ügylet

II. a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján, mint a jogszabály megkerülésére irányuló ügylet semmisnek minősül a tartalmától (a vételár és a forgalmi érték viszonyától, valamint az elszámolási kötelezettségtől) függetlenül is azon okokból, mert

– nem alkalmas a teljesítést biztosító ügylet járulékos jellegéből adódó funkciójának betöltésére, és

– szükségképpen a lex commissoria tartalmát kitevő jogszabályi rendelkezéseket kerüli meg.


Azaz jelen esetben a Legfelsőbb Bíróság álláspontja ellentétben áll a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf. Tanácsának nézeteivel. Érdekes módon, az Ítélőtábla különböző tanácsai között is eltérő jogértelmezés figyelhető volt meg. Az adott jogelméleti vitát végül is a bíróságok egyértelműsítették, mely a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf. Tanácsának egyik eseti döntésében jelent meg:


A Tanács a Kúria több eseti döntésére hivatkozva úgy érvelt, hogy önmagában a jelzálogjog alapítása, illetve a vételi jog egyidejű kikötése nem okoz érvénytelenséget. Ám a vételárat pontosan meg kell határozni. Ha ez elmarad, a jogi norma sérül, az a szerződés semmisségét okozza.


„Összefoglalóan megállapítható, hogy a részteljesítéseket figyelmen kívül hagyó és a kölcsönszerződés teljesítése esetén folyamatosan csökkenő opciós vételárkikötés, valamint a ténylegese elszámolás hiánya miatt a szerződés egy részt a Ptk. 375. $ (1) bekezdésébe, másrészt a Ptk. 200.§ (2) bekezdésébe ütközik. Ha ugyanis a vevő az eladó (adós) ingatlanainak tulajdonjogát annak aktuális tartozása fejében, a forgalmi értékéhez viszonyítás nélkül szerzi meg, az a jog társadalmi rendeltetésével is ellentétes, mert a hitelező-vevő a követelését meghaladó vagyoni előnyhöz juthat. A felek által elérni kívánt ez a cél pedig jóerkölcsbe ütköző."

A lex commissoria felé mutatott kitekintés célja a fenti idézetben foglalt állítás. „A felek által elérni kívánt cél jogerkölcsbe ütköző.” Illetve a „jog társadalmi rendeltetésével ellentétes”.

A deviza alapú szerződésekkel kapcsolatos jogviták nagy részét jelenti az a virtuális jogeset, hogy a bank a felek egybehangzó akaratnyilvánításától jellemzően eltérő tartalmú kölcsönszerződést közokiratba foglaltatja, avagy a fogyasztó még nem létező tartozását közokiratban ismerteti el. Mindként ügylet célja az, hogy a pénzintézet az általa állított – és a fogyasztóval a joglemondással felérően eleve nem vitatottan – állított követelését a bírói út megkerülésével azonnal végrehajtás útján érvényesítse.

A Székesfehérvári Járásbíróság, és a Székesfehérvári Törvényszék joggyakorlata azonban az, hogy a végrehajtás megszüntetése iránt indított perben nem csupán afelől kell határozni, hogy a közokirat alapján megindult végrehajtásban érintett követelés érvényesen nem jött létre, hanem az érvénytelen jogügylet kapcsán a fogyasztónak állhat-e fent „pénztartozása” a pénzintézet felé.

A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának álláspontja a deviza alapú fogyasztási kölcsönszerződések érvényességével kapcsolatos elvi kérdésekben (a 2013. december 9-én megtartott szakmai tanácskozáson elfogadott álláspont) elég markánsan szembehelyezkedett a Kúria 6/2013. PJE határozatával.

Az egyik feltett kérdés így hangzott el:


5. Amennyiben a deviza alapú kölcsönszerződések bármely okból érvénytelenek, az érvénytelenség törvényi jogkövetkezményei (érvényessé nyilvánítás, eredeti állapot helyreállítása, hatályossá nyilvánítás) közül a bíróság bármelyiket alkalmazhatja-e, illetve melyik jogkövetkezményt mikor indokolt alkalmaznia?

5. kérdésre adott válasz:

Amennyiben a deviza alapú kölcsönszerződések bármely okból érvénytelenek, a legtöbb esetben igaz, hogy az eredeti állapot helyreállítása az adósnak nem érdeke, mert ez esetben a tartozást azonnal egy összegben kell visszafizetnie. Ha azonban a deviza alapú kölcsönszerződés alapján hosszú éveken át a törlesztés megtörtént, és már csak 1-2 év van hátra, az adósnak érdeke lehet az érvénytelen szerződés alapján az eredeti állapot helyreállítása és az ennek megfelelő elszámolás. Ez esetben ugyanis előfordulhat, hogy az éveken át teljesített törlesztéssel a tőke összege és a késedelmi kamat is már megfizetésre került, vagy abból már csak akkora összeg van hátra, amit az adós képes egy összegben teljesíteni. A kérdés ezért inkább az, hogy az eredeti állapot helyreállítása a tartós jogviszonyt eredményező deviza alapú kölcsönszerződések esetén ténylegesen megvalósulhat-e.

A probléma lényege abban áll, hogy egyes felfogások szerint a kölcsönszerződés irreverzibilis használati kötelem, amely esetében a hitelező meghatározott összegű pénz használatát biztosítja a másik fél számára, továbbá egyéb szolgáltatást is nyújt (a törlesztés figyelemmel kísérése, nyilvántartása, a szerződés előkészítése és kockázatvállalás), míg az adós köteles a pénz használatáért járó ellenszolgáltatást (kamatot) megfizetni. E felfogás szerint az irreverzibilitás nem teszi lehetővé az eredeti állapot helyreállítását.

A Fővárosi Ítélőtábla szaktanácsai ezzel nem értenek egyet. A kölcsönszerződést ugyanis nem lehet pl. a bérlethez mint használati kötelemhez hasonlítani, melynél a dolog használata valóban nem tehető meg nem történtté, hiszen pl. egy ingatlanhasználat avulással járhat. A pénz használata ehhez képest annyiban speciális, hogy a kapott pénzösszeget mindig vissza lehet szolgáltatni (értékcsökkenés nélkül).

A bank kockázatvállalása nem a fogyasztó felé irányuló szolgáltatás, ezért annak figyelembevétele az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása során szükségtelen. Az ügylet alakulásának figyelemmel kísérése, ellenőrzése a bank érdekében áll, nem minősül szolgáltatásnak. A kölcsön nyilvántartása és a törlesztéssel kapcsolatos banki tevékenység egyébként is az adósnak az adott pénzintézet által vezetett lakossági folyószámlája kezelése útján valósul meg, amelyért a bank – külön szerződés alapján – kezelési költséget számít fel. A szerződés előkészítésével összefüggésben végzett tevékenység pedig az ügylet létre nem jötte esetén is felmerül. Mindezekre tekintettel kölcsön esetében a rendelkezésre bocsátott pénz tulajdonjogának átruházása a domináns elem, melyre figyelemmel az eredeti állapot helyreállítható. Ha a fél a kölcsönösszeget egy összegben nem tudja visszafizetni, az végrehajtási kérdéssé válik.

Az Európai Unió Bíróságának gyakorlatára tekintettel nem lehet szem elől téveszteni azt sem, hogy a fogyasztói szerződés érvénytelenségére csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. Ez pedig felveti annak szükségességét, hogy a fogyasztó érdekének megfelelő, a fogyasztó fokozottabb védelmét biztosító jogkövetkezményt alkalmazzuk. (lásd: C-397/11. sz. ügy 47. pontja, C-453/10. sz. ügy 35. pontja).

A hatályossá nyilvánítás az adós problémáit általában nem képes orvosolni, hiszen ez esetben kötelezettségeire az ítélethozatalig terjedő időben a szerződés előírásai lennének irányadók, s a jövőre nézve megszűnő szerződés elszámolásánál emiatt hátrányos helyzetbe kerülne. Ezt azonban mindig az adott tényállás mellett kell vizsgálni.

Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása az egész szerződés érvénytelensége esetén leginkább a szerződés érvényessé nyilvánításával tűnik megoldhatónak; ha pedig valamely szerződési kikötés tisztességtelensége állapítható meg, akkor az adott feltétel minden módosítás nélkül kimarad (uniós jogi következmény, lásd 13/93. EGK Irányelv 6. Cikke).

Itt kell megjegyezni, hogy amennyiben az adós a keresetlevelében az egész szerződés érvénytelenségére, de emellett bizonyos szerződési feltételek tisztességtelenségére is hivatkozik, nem mellőzhető mindegyik hivatkozás vizsgálata. Ha ugyanis a szerződés egészében érvénytelen, ennek jogkövetkezménye levonása körében sor kerülhet az érvényessé nyilvánítására: az érvényessé nyilvánított szerződés azonban nem tartalmazhat tisztességtelen, s ez által semmis kikötést (ugyanúgy, mint ahogy a bíróság előszerződés esetén sem hozhat létre olyan szerződést, ami érvénytelen lenne). Ha viszont először a tisztességtelen kikötés uniós jogkövetkezményét alkalmazva a semmis szerződési feltételt elhagyjuk, úgy lehet, hogy az egész szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeit másképpen kell végül levonni, mint a feltételek kihagyása hiányában (például nem kell kiküszöbölni azt az alaki hibás rendelkezést, amely tisztességtelen volta miatt elhagyásra kerül a szerződésből). Itt tehát felmerülhet a megszokottól eltérő sorrend az érvénytelenségi okok vizsgálata körében.


Az Ítélőtábla a 6./ kérdés kapcsán tért ki az alábbiakra:

A tisztességtelen kikötés kihagyása a 93/13. EGK Irányelv 6. Cikkében rögzített jogkövetkezmény. Ezzel kapcsolatban az Európai Unió Bíróságának az az általunk is figyelembe veendő gyakorlata alakult ki, miszerint a nemzeti bíróságok csak arra kötelesek, hogy a tisztességtelen feltétel alkalmazásától eltekintsenek, de nem jogosultak arra, hogy a feltétel tartalmát módosítsák. A szerződésnek ugyanis főszabály szerint úgy kell fennmaradnia, hogy csak a tisztességtelen feltételek elhagyása jelentsen módosulást, ha a belső jogszabályok értelmében a szerződés jogilag ilyen módon fennmaradhat (C-618/10. számú ügy 65. pont). A bíróságnak tehát ilyen esetben azt kell vizsgálnia, hogy a tisztességtelen feltétel mellőzése objektíve teljesíthetetlenné teszi-e a szerződést. Ha a szerződés a tisztességtelen feltétel kihagyásával nem teljesíthető, akkor a nemzeti jog szabályai lépnek be, azaz az érvénytelenség oka kiküszöbölhetővé válik (Ptk. 237. § (2) bekezdés).


Megjegyzendő még, hogy az Európai Unió Bíróság a C-397/11. számú ügyben (Jőrös Erika – AEGON Magyarország Hitel Zrt. ügye) azt is kimondta, hogy az Irányelvvel nem ellentétes az a lehetőség, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött egy vagy több tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződést egészében semmissé nyilvánítsa a nemzeti bíróság, amennyiben kiderül, hogy ez a fogyasztó fokozottabb védelmét biztosítja (47. pont).


A konklúzió tehát az, hogy mindig a fogyasztó fokozottabb védelmét biztosító jogkövetkezményt kell alkalmazni.


Fentiek alapján tehát nem más a kérdés, minthogy amennyiben a bíróság nem juthat más következtetésre, döntésre, hogy az egész szerződés érvénytelen, az érvényessé sem nyilvánítható, akkor hivatalból eljárhat-e úgy, hogy egy végrehajtás megszüntetési perben csak a végrehajtás korlátozásáról döntsön?


Álláspontom szerint nem, és az ezirányú bírói joggyakorlat nem csupán az Irányelvvel ellentétes, hanem sérti a Pp. alapvető rendelkezéseit is. De nézzük az inkriminált bírói érveléseket:


„A Pp. jelenlegi szabályozása és az annak kapcsán kialakult bírói joggyakorlat, jogértelmezés alapján a per tárgyát egyrészt a bíróság döntésére irányuló határozott kérelem, azaz a petitum, másrészt az annak alapjául szolgáló érvényesíteni kívánt jog tényállása határozza meg (kéttagú pertárgyfogalom).” (Székesfehérvári Törvényszék, 1.Pkf.20.753/2014/4.)


Ez azért nem teljesen így van. Sőt, nagyon nem így van. A polgári perben a bíróság a felek jogvitájában dönt. A felperesnek van egy tényállítása, és ezzel kapcsolatban egy jogállítása. A bíróság az ítéletében arról dönt, hogy a felperes tényállítása valónak minősül-e és ezzel összefüggésben, okozatban a jogállítása megfelel-e a tényeknek és az alkalmazandó jognak. A bíróság ítélete lesz maga a tényállás, nem pedig a felperesi álláspont.


A Törvényszék tanácsa nyilván azt akarta mondani, hogy a felperesi tényállítások és az érvényesíteni kívánt jog határozza meg a per tárgyát. Ugyanis közismert, hogy a bíróság nincsen jogcímhez kötve, azaz a felperes álláspontjától eltérő jogcímen is helyt adhat a keresetnek.


A végrehajtás megszüntetése iránt indított pernek a tárgya a különleges eljárásokra vonatkozó Pp. rendelkezések alapján konkrétan meghatározott. A Pp. 366.§ szerint a felperes idézés kibocsátását kéri az alperes felé, mivel a bíróságtól olyan ítélet meghozatalát kéri, mely ítélt dolog hatálya a perben alperesként szereplő féllel szemben kell beálljon. A felperes azt kéri a bíróságtól, hogy szüntesse meg a végrehajtást. A tényállítása nem más, minthogy


A) a felperes akarata nem irányult olyan szerződés megkötésére, mely a végrehajtható okiratban megjelent,

B) az írásba foglalt kölcsönszerződés, illetve közokirat érvénytelenségéhez vezető tények fennállását állítja és bizonyítja.


A felperes az állított tényekhez kapcsolódóan fejezi ki azt a jogállítását, hogy a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre, ezért a Pp. 369.§ a) pontja alapján kereset indításának jogát gyakorolva kéri a bíróságot, hogy ítéleti rendelkezésével nyilvánítsa ki és állapítsa meg (deklarálja), hogy a felek között létrejött szerződés semmis és a végrehajtási eljárást szüntesse meg, egyben döntsön a végrehajtási költségek felől.


A felperes tehát nem azt kéri, hogy a bíróság korlátozza a végrehajtást, hanem azt, hogy szüntesse meg. Ennek oka nem más, minthogy az érvénytelen, vagy létre nem jött szerződés kötelmet nem keletkeztet. Joghatás kiváltására nem alkalmas, így e körben az is kizárt, hogy végrehajtásnak legyen helye. A felperes tényállítása az is volt, hogy a közjegyző megszegte a Ktv. 120-129.§-ban foglaltakat, így a közjegyző által készített okirat nem minősül közokiratnak, így annak záradékolása is kizárt.


Azaz a felperes tény és jogállítása két irányban mozog. Az egyik formai akadályát képezi a végrehajtásnak, míg a másik tartalmi.

A Törvényszék azon morfondírozott, hogy a Vht. rendelkezik-e arról, hogy mikor kell megszüntetni, és mikor kell csak korlátozni a végrehajtást. Arra a válaszra jut, hogy e körben a Vht. nem rendelkezik. Ha ez így van, akkor a bíróságnak nincsen arra oka, hogy a felperesi határozott kérelmet ne tisztelje, és ne arra összpontosítson. (Pp.3.§ (2) bekezdése)


A végrehajtási megszüntetési perben tehát a bíróságnak arról kell döntenie, hogy a


felperes tényállításait valónak fogadja-e el, illetve
a tényállításokkal összefüggő jogállítása megalapozott-e.

Ahhoz, hogy a bíróság a számára előírt kötelezettséget teljesíteni tudja, a jogvitában dönteni tudjon, nyilvánvalóan a kontradiktórius eljárás keretei között kell a pert tárgyalnia. Azaz az alperes az állított tényeket vitathatja, ellentétes jogkövetkezetésre juthat, etc.


A Törvényszék úgy érvel, hogy a végrehajtás megszüntetési per un. „hátravetett per”, melyben a felek mindazon érveket, etc. felhozhatják, mint egy marasztalásra irányuló perben. Ebből következően „márpedig, amennyiben a végrehajtás megszüntetése és korlátozási per a záradékolt okirattal indult végrehajtások esetén hátravetett per, úgy annak nem csupán az a célja, hogy a végrehajtás megindításának jogszerűségéről – arról, hogy volt-e egyáltalán érvényesen létrejött követelés – döntsön, hanem a hatékony jogérvényesítéshez fűződő alapjogi követelményből eredően az is célja, hogy a felek közötti jogvitát végérvényesen rendezze.”


Az odáig igaz, hogy az alperest is megilleti a viszontkereset indításának joga, tehát elméletileg a szerződés érvénytelenségének elismerése mellett kérhetné a szerződés érvényessé nyilvánítását. Ez azonban az eljárási jogok nem korlátozott mivoltára vonatkozik, nem pedig arról, hogy a perbe vitt jogvitán túl rendezzen bármilyen életviszonyt, jogviszonyt.


A Székesfehérvári Törvényszék így folytatja:


„Ennek eredményeként pedig, amennyiben ténylegesen – bármely jogcímen (így nem létező, avagy érvénytelennek bizonyult szerződés esetén végső soron a jogos indok nélküli vagyoneltolódás rendezését szolgáló jogalapnélküli gazdagodás, mint általános kötelemfakasztó tényállás jogcímén) – fennálló tartozása van az adósnak, úgy arról a végrehajtás korlátozásával döntsön. Ennek következtében pedig a végrehajtás már kontradiktórius eljárásban elbírált, fennálló követelésre változatlanul tovább folyhat.”


Ha a felek között nincsen szerződés, akkor nincsen kötelem. Ha a szerződés érvénytelen, akkor az sem hozhat létre kötelmet. Kötelem hiányában nincsen követelés és kötelezettség. Más kérdés, hogy a fogyasztó a kötelem hiányában hozzá került összeget köteles a felelős őrző jogállásából visszaszolgáltatni.


A kölcsönszerződés alapján a nyújtott kölcsön tekintetében az adós tulajdont szerez a pénzösszegen. Ha ilyen kötelem nem keletkezett, akkor az átvett pénzösszeg felett tulajdonjogot sem gyakorolhat. A pénzösszegnek birtokosává válik, nem tulajdonosává.

Kérdés az, igaza lehet-e a törvényszéknek akkor, amikor azt állítja, a jogalap nélküli gazdagodás kötelemfakasztó tényállásként jelentkezik. A válasz egy egyértelmű igen. Azzal a kiegészítéssel, hogy maga a törvény – törvényi tényállás – szabályozza a taxatíve felsorolhatatlan esetek körét olyan tények köreként, amikor a birtokos kötelezettségévé teszi a birtokába került dolog visszaszolgáltatását.


A visszatérítési kötelezettség körében azonban a jogelmélet egy igen érdekes megállapítást is tesz. A gazdagodó a vagyoni előny (pénz) helyébe lépett értéket (ingatlan, a jogalap nélkül szerzett pénzen vásárolt dolog). (Dr. Osztovics András által szerkesztett Polgári Törvénykönyv magyarázata, Opten 2011. II. kötet, 1466. oldal).


A fenti jogfelfogás tehát azt ismeri el, azt célozza, hogy a visszatéríteni köteles pénzen vásárolt dolog visszatérítését is követelhet a másik fél. Azaz nem egyértelmű, hogy csak a kapott pénz lehet a visszaszolgáltatás tárgya, és atekintetben a végrehajtást folytatni kellene.

„Ebből eredően, miután a végrehajtás megszüntetése iránti per tárgya ekként eltér a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló pertől, így fogalmilag kizárt, hogy a felperes kizárólag az érvénytelenség megállapítását kérhesse.”


Ha a végrehajtást megelőzte volna egy olyan per, mely a szerződés semmisségének deklarálását célozta volna, akkor az Irányelv helyes alkalmazásával értelmezett Ptk. 209.§ és 209/A.§ szerint nem egyszerű megállapítási keresetként lehetne értelmezni a Ptk. 239/A.§-ban foglalt keresetindítási jog, hiszen a bírósági ítélet a tisztességtelen feltételeket alkalmazó fél számára megtiltja az abból fakadó igények gyakorlását. Így a Ptk. 239/A.§ szerinti kereset nem sorolható be a Pp. 123.§ második mondata alatti megállapítási keresetek fogalmai közé, ez közelebb áll a marasztalási keresetek klasszikus fogalmához. Másfelől a Ptk. 239/A.§ szerinti joggyakorlás a jogkövetkezmények alkalmazásától való eltekintést jelenti.


Itt tehát a törvényszék azt állítja, hogy a végrehajtás megszüntetése iránti perben a végrehajtás alá vont fél, felperesként nem tekinthet el a jogkövetkezményektől, ha nem kéri annak megállapítását, akkor is szembe kell néznie azzal, mert a bíróság hivatalból, a fél/felek kérelme nélkül is alkalmazni fogja azt. Úgy vélem, ennek sem jogszabályi, sem jogértelmezési alapja nincsen. Ráadásul a hatályos jogszabályokból sem következtethető le.
Ugyanis a fogyasztói szerződések tisztességtelenségére alapított jogvitákban mindig a fogyasztó fokozottabb védelmét biztosító jogkövetkezményt kell alkalmazni!
A törvényszék jogi álláspontja tehát sérti az Irányelv értelmezését, hiszen kifejezetten a fogyasztó kárára kíván törvénykezni, másfelől a fair eljárás sérelmével prejudikál:


„Mindezekre figyelemmel pedig a törvényszék a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti kereseti kérelmek egymáshoz való viszonyát akként értelmezi, hogy amennyiben a felperes tényelőadásából kitűnően a felperes, mint adós a kölcsön összegét átvette, azonban a kölcsön tőkeösszegét – függetlenül a kamatok és egyéb költségek érvényes kikötésétől – teljes egészében még nem fizette vissza, úgy saját tényelőadásához képest a végrehajtás megszüntetésének nincs helye. A felperes ezen tényállás mellet csupán a végrehajtás korlátozását kérheti, hiszen a szerződés létre nem jötte, teljes, vagy részleges érvénytelensége esetén is az így jogalap nélkül megszerzett összeget az alperes, mint hitelező részére vissza kellene térítenie.

A végrehajtás megszüntetési perek sajátossága, hogy az un. deviza alapú kölcsönök ügyévben keletkezett jogviták során a kölcsön összegét az fogyasztók csak akkor vehették át, ha a közjegyző a nem létező tartozást elismertette. A végrehajtás megindításához tehát egy közjegyzői okiratot kell párosítani, majd annak záradékolását. Azonban tényként lehet megállapítani, hogy a közokirat nem igazolja a pénz átvételét, tehát a végrehajtás alá vont fél, a felperes tagadja a pénz átvételét.

Más kérdés, hogy a fogyasztó egy későbbi időpontban a pénz birtokába került. A jogalap nélküli gazdagodása azonban nem maradt pénz formájában, hanem ennek helyébe egy vagyontárgy lépett, mely jellemzően gépjármű, vagy ingatlan.

A jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint azonban a kötelemfakasztó tény érvényesítése nem eleve kötelező, az nyilvánvalóan a pénzintézet, pénzügyi vállalkozás akaratától függ. Mivel a végrehajtás megszüntetési perben a perbe vont alperes jogosult viszontkereset előterjesztésére, így azt sem vitathatjuk, hogy a visszatérítés körében a fél kérelméhez kötött a bíróság. Ha ezt a székesfehérvári Törvényszék nem így gondolja, akkor súlyosan és tudatosan megsérti a Pp. 3.§ (2) bekezdésében foglaltakat. Ugyanis a felek jogviszonyának teljes körű rendezése jogelméletileg adott, de nem elvont a felek akaratától, kérelmétől. Ráadásul az sem kizárt, hogy az alperes a pénz helyébe lépett érték kiadását kérheti, mely újabb kérdést vet fel az esetleges tulajdonközösség létrejötte kapcsán, hiszen a fogyasztó saját pénze is benne áll az ingatlanban.


És itt jön elő a lex commissoria tilalmával kapcsolatos fejtegetés. Lehetséges-e a jogvitát rendezni úgy, hogy a pénz helyébe lépett ingatlan tulajdonjogát megszerzi a pénzintézet, aki alperese a vh megszüntetési pernek? Mi keletkezteti a tulajdonjogot? A bíróság ítélete hogyan szólhat? Mi van akkor, ha az ingatlan értéke, állaga vitás? És vajon nem pont a jogalkotó szándékával ellentétes, jóerkölcsbe ütközően semmis megoldás az, ha a bíróság a jogkövetkezményeket a felek akarata nélkül, azok ellenére esetleg úgy kívánja rendezni, hogy a célzott megoldás maga is semmisséget jelent?


Azaz, ha a bíróság nem vizsgálta meg a tényállást, nincsen viszontkereset, lehetséges-e a vh megszüntetési kereset idézés kibocsátása nélküli elutasítása? Nem. Nagyon nem, de ezt a törvényszék is pontosan tudja, csak valamilyen okból nem néz szembe a tényekkel.


„A végrehajtási perek ilyen hátravetett jellegéből és a marasztalási és megállapítási perekhez képest speciális (összetett) pertárgy szerkezetéből pedig az is következik, hogy a felperes ilyen tényállítása mellett az elszámolás megejtése elengedhetetlen, az elszámolás módját pedig az határozza meg, hogy létrejött-e a szerződés, ha igen milyen tartalommal, az mely részben bizonyul érvénytelennek, a felperes az érvénytelenség jogkövetkezményei közül melynek az alkalmazását kéri. Az eredeti állapot helyreállítása esetén a teljes fennálló tartozás megfizetését vállalja, az egyáltalán lehetséges-e, avagy a szerződés hatályossá, vagy érvényessé nyilvánítását kezdeményezi.”


A felek a kapott pénz kapcsán elszámolásra nem kötelesek, hiszen a fogyasztó nem elszámolni köteles a birtokába került összeggel, hanem azt köteles visszatéríteni. Mivel nincsen a kölcsönszerződésből származó kötelem, ennek elszámolása értelmezhetetlen. A keresetlevél mellékleteként csatolt okirati bizonyíték arra utal, azt igazolja, hogy a fogyasztó a birtokába került pénzen egy ingatlant vásárolt. Ez a felperes tényállítása. Az alperes viszontkeresetével kérheti e vagyontárgy kiadását, hiszen az az átadott pénz helyébe lépett.


Ám a Székesfehérvári Törvényszék csúnyán elnéz bizonyos tények mellett:


v a felperesi fogyasztó tényállítása szerint kapott összeget az alperesi pénzintézet vitatja, vitatni is fogja,

v az alperes unalomig fog hivatkozni a Kúria 6/2013. PJE határozatára, mellyel szemben foglalt álláspontot a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma,

v A Székesfehérvári Törvényszéknek egyszerűen nincsen ilyen jellegű perekben kialakított jogi álláspontja, és nem is lehet, hiszen a fogyasztói perekben csak 2014. január 1-től indulhatnak perek elsőfokú tanácsai előtt.

v Az, hogy a fogyasztó a birtokába került pénzből mennyit törlesztett vissza, az érvényesíteni kívánt jog szempontjából közömbös, az csak az alperesi viszontkereset függvénye lehet,

v ha van alperesi viszontkereset, és az alperes az ingatlan tulajdonjogát kéri, az nem képezheti „maradék” végrehajtás tárgyát, hiszen nem erre rendelték el a végrehajtás, hanem meghatározott pénzösszegre. A végrehajtás korlátozása e körben értelmezhetetlen.


A végrehajtás megszüntetési perben, mely a fogyasztói szerződés tisztességtelenségére alapított, a bíróság a 93/13.EGK irányelvet köteles alkalmazni. Ha azzal a hazai jogszabály ellentétes, úgy azt figyelmen kívül hagyni köteles. Az Irányelv a fogyasztóvédelem alapvető eszköze, a tagállamok ennél csak magasabb szintű védelmet biztosíthatnak, alacsonyabbat nem.

május 25th, 2014 | Author: donmarcello

Kategória: Hasznos publikációk | Hozzáadta:: Hitel-Segítség
Megtekintések száma: 487 | Letöltések: 0
Összes hozzászólás: 0