Főoldal » Fájlok » Hasznos publikációk

Több száz milliárd járhat vissza devizahiteleseknek.
2014-06-13, 1:31 PM

Több száz milliárd járhat vissza devizahiteleseknek.


A Káslerék devizaperes ügyében döntést hozott a Kúria, visszamenőlegesen is az MNB hivatalos árfolyamát kell alkalmaznia a banknak az adott szerződés esetében, mert az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen, így semmis. Bár csak ebben a konkrét ügyben hozott határozatot a Kúria, elképzelhető, hogy mérvadó lesz ez a döntés más hasonló devizaperes ügyekben.

A portfólió.hu adatai alapján, ha majd tömegesen hasonló ítéletek születnek, akkor nehéz helyzetben lesznek a bankok, mert ha vissza kell téríteniük a jogtalan árfolyamrés nyereséget, az a becslések alapján nagyjából 36 milliárd forint lehet.


A becslések szerint visszamenőleg 2005-ig 4 ezer milliárd forint törlesztőrészletet fizettek ki, ebből a számítások szerint kb. 60 milliárd forint járna vissza nekik.
Elmondható, hogy a bankok számára nagyon kedvezőtlen következményekkel járhat ez a döntés, főképp az OTP banknál jelent majd nehézséget, amely közel egyötödét viseli a terheknek. Most sokan felteszik azt a kérdést, hogy a kormány engedélyezi-e majd a tömeges visszatérítést, az biztos, hogy ez a döntés útmutató les a további perek során. Jóformán senki nem reménykedett abban, hogy a Kúria ilyen döntést egyértelmű döntést hoz, de a Európai Bíróság útmutatója szerint, találtak a magyar jogszabályban olyan megoldást, amely alapján meghozták ezt a döntést.
Tehát a bankoknak a hitel folyósításkor is a vételi árfolyam helyett az MNB hivatalos árfolyamát kellett volna alkalmazni és a törlesztőrészletek számításánál az általánosságban alkalmazott eladási árfolyam helyett szintén az MNB hivatalos árfolyamát kellett volna alkalmazniuk. Nagy várakozás előzi meg a június 16-ára tervezett jogegységi döntést, amely alapján a kormány majd összeállítja a devizahiteles csomagot. A jogegységi döntés majd érvényes lehet minden hasonló devizahiteles perben.


A döntés nyomán egyelőre ebben a konkrét ügyben a banknak ki kell fizetnie az ügyfélnek amit nyertek a középárfolyamhoz viszonyítva.


A devizahitelek nyilvántartása napjainkban is a mérlegfordulónapi árfolyamon van nyilvántartva , így nem történik majd átértékelődési nyereség, viszont a folyósítás újraszámolásán keletkezik majd különbség, mert kevesebb összeget kaptak az ügyfelek, ahhoz képest amit kapniuk kellett volna, ha az MNB hivatalos árfolyamán folyósítják számukra a hitel összegét. Itt értek el árfolyamnyereséget a bankok, amely összeget most majd az adott ügyben meg kell téríteniük. Tehát a számítások szerint innen származik,a folyósításkor jogszerűtlenül alkalmazott árfolyamok miatt, az a 36 milliárd forintnyi különbözet amelyet majd ha úgy döntenek, akkor vissza kell téríteniük a bankoknak az ügyfelek számára.


Nagy hatással volt a törlesztőrészletekre az is, hogy a válság alatt a pénzintézetek egyre jobban tágítottak az árfolyamrés mértékén, míg, 2007-ben még 1%körüli volt, addig napjainkban15%, innen adódik majd az a 60 milliárd forintnyi összeg, amelyet a bankok nyereségként bezsebeltek a hivatalos MNB árfolyamhoz képest. Ez a számítás figyelembe vette azokat is akik végtörlesztettek és azokat is, akik nem teljesítettek, ez a 60 milliárd forint egy általános becslés, az összes devizahitelt figyelembe véve.
A fogyasztási hitelekre nézve lesz majd a jövőben nagy jelentősége a döntésnek, mert ezeknek nagy részük szabad felhasználású jelzálog hitelek, itt a mai napig a törlesztésnél az eladási árfolyamot veszik alapul, itt majd nagy bevételkiesésre kell számítaniuk, ha az MNB hivatalos árfolyamát kell alkalmazniuk, így a számítások szerint 5 milliárd forintnyi bevételkiesés származhat.


Ha összevetjük a becsült 36 milliárd forintot , a 60 milliárd forintot és beleszámoljuk az 5 milliárd forintos bevételkiesést, akkor láthatjuk, hogy a bankoknak 100 milliárd forintos összegről kell majd lemondaniuk, ha úgy alakul.


Elmondható a fentiek alapján, hogyha jogegységi döntés születik akkor bizony nehéz időszak elé néz a bankszektor, minden érintett érdeklődve várja, hogy milyen döntések születnek, amelyek majd jelentősen meghatározzák a jövőben a devizahitelekkel kapcsolatos perek kimenetelét.

Forrás:hitelek.org

 

Kategória: Hasznos publikációk | Hozzáadta:: Hitel-Segítség
Megtekintések száma: 397 | Letöltések: 0
Összes hozzászólás: 0